Gyakran találkozunk a munkahelyeken áthidalhatatlannak tűnő generációs különbségekkel. Sok szakanyag született már annak megmagyarázására, hogy miként viszonyulnak a munkához az X,Y, Z generációk, mi hajtja a milleniálokat, és mi okoz szorongást az X-nek. De arról talán kevesebb szó esik, mik azok az életfeladatok, amikkel az egyes generációk küzdenek.
Erik Homburger Erikson, német származású pszichoanalitikus a freudi gondolatokat átdolgozva és meghaladva egy világszerte ismert, és az élet számos területén alkalmazott pszichoszociális fejlődéselméletet dolgozott ki. Szerinte a fejlődés állandó és életünk végéig tart, újra és újra felbukkanó krízisek mentén haladunk, amik lehetnek akcidentálisak, azaz véletlenszerű, nem várt ’balesetek’ és normatív fejlődési krízisek, amik mindannyiunkkal megesnek, és előre meghatározott lépcsőfokok egy ember életében. Normatív krízisnek nevezhető a tanulmányaink befejezése, házasságkötés, munka, nyugdíjba vonulás. Támogató, türelmes környezetben a normatív krízisek rendeződnek és mehetünk tovább az utunkon.
Erikson jött rá arra is, hogy minden életszakaszunkban vár ránk egy megoldandó konfliktus, melynek kimenetele, sikeres vagy sikertelen megélése befolyásolja a későbbi szakaszokat is. De ez a hatás nem látszik azonnal, inkább csak újra és újra felbukkannak a nyomai, mígnem egy teljesen másik periódusban megint szembe kerülünk vele. Ebben az elméletben a krízis nem csupán a fejlődés velejárója, hanem egy esély a magasabb szintre történő továbblépésre.
A szakember szerint személyiségünk alapvető vonásai velünk születnek, de hogy melyik aktiválódik a megfelelő életkorunkban, az a környezetünktől, a társas interakcióinktól függ. Nagyon nagy szerepe van a személyiségünk alakulásában a szülőknek, tanároknak, kortársaknak, és ez nem fejeződik be a tanulmányainkkal, legalább akkora szerepe van a munka világában a vezetőinknek, munkatársainknak, a csapatnak a mi fejlődésünkben.
Ez a koncepció leginkább a videójátékok logikájához hasonlít, miszerint csak akkor léphetsz magasabb szintre, ha megoldod a jelenlegi szint aktuális feladatait.
Az Erikson-i nyolc életciklus krízisei
Ránk csak az tartozik, amit a munka világában tölt valaki, de érdemes felsorolás szinten a többit is megemlíteni, mert az ott történt és meg nem történt események, az elakadások, a későbbiekben is hatnak, úgy is, ha nem tudunk róluk.
- korszak: csecsemőkor (0-1 év). A bizalom – bizalmatlanság kérdéskörét tartalmazza, aminek kedvező kimenetele, – ha azon szerencsések közé tartozunk, hogy egy ránkérző gondozónk van- a bizalom és az optimizmus kialakulása.
- korszak: kisgyermekkor (1-3 év). Az autonómia – szégyen, kétely tengely mentén. Kedvező kimenetel esetén kialakul az önkontroll és a megfelelés érzése. Kedvezőtlen kimenetel esetén pedig az önmagunkkal való túlzott foglalkozás, egyfajta kényszeres személyiség.
- korszak: játszókor (3-6 év). Itt a fő kérdéskör a kezdeményezés és a bűntudat. Itt alakul ki az önállóság és cselekvőképesség, vagy ha nem akkor megjelenik a bénító bűntudat és alkalmatlanság érzés.
- korszak: kisiskoláskor (6 év-pubertás). Az iskoláskor kezdete, a teljesítmény – kisebbrendűség tengelyen. Kedvező kimenetel esetén az intellektuális, fizikai és szociális kompetencia megélése, sikertelen megküzdés esetén a kisebbrendűség érzése és negatív önértékelés.
- korszak: serdülőkor. Krízis: identitás – szerepkonfúzió. Kedvező kimenetel esetén kialakul az egységes, önálló énkép.
- korszak: fiatal felnőttkor. Krízis a bensőségesség – elszigetelődés. Itt választunk párt és munkát, hivatást, pályát. A tét az, hogy valóban be tudunk-e illeszkedni a különböző társadalmi és munkahelyi környezetekbe, vagy csak színleljük és előbb – utóbb szembesülünk a szociális elszigetelődéssel és a vele járó magány érzetével.
- korszak: felnőttkor. Krízis: alkotóképesség – stagnálás. A sikeres megküzdés jelei a törődés a családdal, társadalommal és a jövővel. Ellenkező esetben az addigi teljesítménnyel való elégedetlenséget és az eddigi életút robbanásszerű, átgondolatlan megváltoztatását, látjuk.
- korszak: érett idős felnőttkor. Krízis: integritás – kétségbeesés. Kedvező kimenetel: az élettel való megelégedés, szembenézés a halállal. Kedvezőtlen kimenetel: kétségbeesés, halálfélelem, elégedetlenség.
Erikson életút modellje nagyon is hasonlít a mesehősök próbatételekkel teli életútjára, vagy a mítoszok hőseire, akik próbatételek során kell, hogy átverekedjék magukat. A fejlődést nem a nehézségek elkerülése, kivédése jelenti, hanem éppen az segíti, hogy erőfeszítéseket teszünk, amelyek új készségek, képességek kialakításával járnak együtt.
A munkahelyi konfliktusok, együttműködési döccenők esetén, vagy ha egyszerűen éppen nem értjük egymás szavát, érdemes arra is tekintettel lenni, ki hol tart az életútján és éppen milyen feladattal kell megbirkóznia. Mert ne feledjük: a támogató környezet átsegít a normatív kríziseken, ami után egy magasabb szinten újrarendeződött személyiség hasznos tagja tud lenni ismét a csapatnak.