Mindenki jó vezető, ha a dolgok jól mennek. A vezetés igazi tesztje az, ha süllyed a hajó, szakad a vitorla és ömlik a víz a hajóba. Ebben a helyzetben találta magát Luis Urzua 2010 augusztus 5-én, ugyan nem a tengeren, hanem több száz méter mélyen a föld alatt. A bányában rekedt 33 chilei bányász akkor 54 éves vezetője, korábbi futball edzői tapasztalatából kiindulva és kiváló ösztönei segítségével példaértékűen vezette és szervezte csapata életét 70 napon át.
Gyors helyzetfelismerését bizonyítja, hogy amint megtudták, hogy bennragadtak 33 emberrel, azonnal elkezdte porciózni a meglévő ételmennyiséget. 3 kanál tonhalat és egy pohár tejet kapott mindenki 48 óránként. Ez biztosította a túlélést, és azt, hogy ebben a kérdésben nem alakultak ki konfliktusok. Berendezte a földalatti részt munkaterületre és alvó helyiségekre. Az irodája egy Nissan kisteherautó volt. A föld alatt rekedt teherautók fényszóróival szimulálták a napfényt, így megtartották időérzéküket.
Organikus módon Urzua köré alakult egy „leadership team”. Egy másik 62 éves bányász lett a spirituális vezető, aki kialakított egy földalatti kápolnát is. Egy másik bányász lett a csapat orvosi felügyelője, aki 15 évvel azelőtt végzett egy 6 hónapos ápolói kurzust.
Miként szervezte Urzua a megtépázott csapatát? Alapvetően a teljesítmény és az emberség kitűnő keverékével:
- 12 órás műszakokra osztotta őket, és asszertív módon, elég keményen nyomta őket, hogy megmaradjon a fegyelem, de mégse legyenek túlterhelve.
- Extrém kitartást mutatott, amely szintén a nagy vezetők erénye, akik az életet egy kezelik, mint egy maratont, nem mint egy sprintet.
- Kis győzelmekre fókuszált, egyikre a másik után a nagy diadalmas végcél helyett, ami a krízis helyzetek kezelésének fontos alapelve
- Mindent megtett, hogy megvédje az embereit a külső behatások ellen, pl. amikor a kinti szakértőkkel folytatott orvosi konzultációt tudatosan fogta rövidre, mondván, „sok dolgunk van idelent”.
- Elkerülte a hatalmi mámort és vakságot, tökéletesen tudatában volt, hogy minden tette, hogyan hat az embereire, és azok túlélési képességeire.
- A legfontosabb túlélési tényező – a saját elmondása szerint – a többségi döntéshozatal volt, 16 plusz egy szavazat. „Csak az igazat kell mondani, és hinni a demokráciában” – mondja Urzua.
Mi történt lent valóban az első 17 nap reménytelenségében, amikor még kapcsolatuk sem volt a külvilággal, vagy amikor elkezdték őket kihozni, és már 48 órája nem ettek? A bányászok abban a pillanatban, amikor felismerték, hogy megmentik őket, írásbeli szerződést kötöttek, hogy „ami a bányában történt, az a bányában is marad”.
És mi történt a föld felett?
A csapatokkal foglalkozó szakértők a „teaming” kiemelkedő példájaként emlegetik azt a nemzetközi összefogást, amely a lehetetlennek tűnő feladatot (700 m mélyen bennrekedt bányászokat épségben a felszínre hozni egy extrém keménységű kőzet rétegen át) A szerencsétlenség másnapján Chile elnöke válságstábot állított fel Laurence Golborne bányászatért felelős miniszterrel. Nemzetközi ismerettségi körüket mozgósítva ( és rengeteg önkéntes felajánlást elfogadva) a Nasa szakembereitől kezdve, mérnökökön, geologusokon, orvosokon át katasztófaelhárító egységekkel és bányászati világcégekkel karöltve olyan együttműködést sikerült elérni, amely végül megalkotta azt a kapszulát, amellyel a 69. napon (!) elkezdhették a bányászok felszínre hozatalát. Luis Urzua természetesen az utolsó volt.
Mindannyian vezetők vagyunk, életünk számos területén. Mi miképp fogjuk tudatosabban megoldani a következő saját krízishelyzetünket?
Horváth Gábor
A szerző a Human Digital Group/ Krauthammer senior tanácsadója