Gyors helyzetfelismerését bizonyítja, hogy amint megtudták, hogy bennragadtak 33 emberrel, azonnal elkezdte porciózni a meglévő ételmennyiséget. 3 kanál tonhalat és egy pohár tejet kapott mindenki 48 óránként. Ez biztosította a túlélést, és azt, hogy ebben a kérdésben nem alakultak ki konfliktusok. Berendezte a földalatti részt munkaterületre és alvó helyiségekre. Az irodája egy Nissan kisteherautó volt. A föld alatt rekedt teherautók fényszóróival szimulálták a napfényt, így megtartották időérzéküket.
Organikus módon Urzua köré alakult egy „leadership team”. Egy másik 62 éves bányász lett a spirituális vezető, aki kialakított egy földalatti kápolnát is. Egy másik bányász lett a csapat orvosi felügyelője, aki 15 évvel azelőtt végzett egy 6 hónapos ápolói kurzust.
Miként szervezte Urzua a megtépázott csapatát? Alapvetően a teljesítmény és az emberség kitűnő keverékével:
- 12 órás műszakokra osztotta őket, és asszertív módon, elég keményen nyomta őket, hogy megmaradjon a fegyelem, de mégse legyenek túlterhelve.
- Extrém kitartást mutatott, amely szintén a nagy vezetők erénye, akik az életet egy kezelik, mint egy maratont, nem mint egy sprintet.
- Kis győzelmekre fókuszált, egyikre a másik után a nagy diadalmas végcél helyett, ami a krízis helyzetek kezelésének fontos alapelve
- Mindent megtett, hogy megvédje az embereit a külső behatások ellen, pl. amikor a kinti szakértőkkel folytatott orvosi konzultációt tudatosan fogta rövidre, mondván, „sok dolgunk van idelent”.
- Elkerülte a hatalmi mámort és vakságot, tökéletesen tudatában volt, hogy minden tette, hogyan hat az embereire, és azok túlélési képességeire.
- A legfontosabb túlélési tényező – a saját elmondása szerint – a többségi döntéshozatal volt, 16 plusz egy szavazat. „Csak az igazat kell mondani, és hinni a demokráciában” – mondja Urzua.
Mi történt lent valóban az első 17 nap reménytelenségében, amikor még kapcsolatuk sem volt a külvilággal, vagy amikor elkezdték őket kihozni, és már 48 órája nem ettek? A bányászok abban a pillanatban, amikor felismerték, hogy megmentik őket, írásbeli szerződést kötöttek, hogy „ami a bányában történt, az a bányában is marad”.
És mi történt a föld felett?
A csapatokkal foglalkozó szakértők a „teaming” kiemelkedő példájaként emlegetik azt a nemzetközi összefogást, amely a lehetetlennek tűnő feladatot (700 m mélyen bennrekedt bányászokat épségben a felszínre hozni egy extrém keménységű kőzet rétegen át) A szerencsétlenség másnapján Chile elnöke válságstábot állított fel Laurence Golborne bányászatért felelős miniszterrel. Nemzetközi ismerettségi körüket mozgósítva ( és rengeteg önkéntes felajánlást elfogadva) a Nasa szakembereitől kezdve, mérnökökön, geologusokon, orvosokon át katasztófaelhárító egységekkel és bányászati világcégekkel karöltve olyan együttműködést sikerült elérni, amely végül megalkotta azt a kapszulát, amellyel a 69. napon (!) elkezdhették a bányászok felszínre hozatalát. Luis Urzua természetesen az utolsó volt.
Mindannyian vezetők vagyunk, életünk számos területén. Mi miképp fogjuk tudatosabban megoldani a következő saját krízishelyzetünket?
